Hírek
2011. Augusztus 23. 14:21, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress
Vöröskeresztes elsősegélynyújtók a Balatonnál
Idén közel 4000 alkalommal volt szükség a vöröskeresztes elsősegélynyújtók segítségére a Balaton partján.
Július 1. és augusztus 21. között összesen 403 fiatal teljesített elsősegélynyújtó szolgálatot a Balaton körül. 2007 óta közel 16 ezer sérülést láttak el szakszerűen a Magyar Vöröskereszt önkéntesei.
Napszúrás, rovarcsípés, horzsolás, és ezekhez hasonló, kisebb sérüléseket kellett a legtöbb esetben ellátniuk az elsősegélynyújtó fiataloknak. Ezen a nyáron a közel 4000 sérülésből 55 esethez hívtak mentőt az önkéntesek. A Magyar Vöröskereszt idén ötödik alkalommal indította el Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatát (BESZ) 18 Balaton-parti település - összesen 27 – strandján, július 1-je és augusztus 21. között. A főszezonban közel 400 önkéntes, naponta délelőtt 10 és este 6 óra között teljesített elsősegélynyújtó szolgálatot a programban résztvevő balatoni strandokon.
A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat fiataljai 2007-ben több mint 2600, 2008-ban közel háromezer, 2009-ben közel négyezer, 2010-ben több mint 2500 sérülést láttak el szakszerűen. Az elmúlt évek alatt kétszer történt közvetlen életmentő beavatkozás. Idén is volt defibrillátor az elsősegélynyújtó fiataloknál, de ezen a nyáron szerencsére nem volt szükség az eszköz használatára.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 28. 09:09, szombat | Belföld
KSH: augusztusban 4 millió 748 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék
2024 augusztusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 39 ezerrel, 4 millió 748 ezerre nőtt. A munkanélküliek száma 210 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt
2024. Szeptember 28. 09:05, szombat | Belföld
Gulyás Gergely: Orbán Balázs félreérthetően fogalmazott, de ez nem változtat az elmúlt évtizedben végzett kiváló munkáján
A miniszterelnök politikai igazgatója félreérthetően fogalmazott, ez azonban nem változtat az elmúlt évtizedben a magyar közéletben végzett kiváló munkáján - írta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2024. Szeptember 28. 09:04, szombat | Belföld
Meteorológia: megdőlt a fővárosi szélrekord csütörtökön
Megdőlt a fővárosi szélrekord csütörtökön – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján pénteken.
2024. Szeptember 28. 09:01, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a Nyugat-Balkán népei és országai többet érdemelnek, mint amit kapnak Brüsszelből
A Nyugat-Balkán népei és országai többet érdemelnek, mint amit kapnak Brüsszelből, ezeknek az országoknak már bent kellene lenniük az Európai Unióban