A népszerű koncertorgonista nagy sikerű hangversenyt adott a bágyogszováti Szent Márton templomban. A legnehezebb feladat egy előadó számára, legyen szó bármilyen jellegű, vagy témájú előadásról, az érdeklődés fenntartása. Rákász Gergely, akár egy pilóta, kezet nyújt, felkísér a fedélzetre, és egy csodálatos utazásra invitálja a hallgatókat, és az óramutató lassú járását figyelmen kívül hagyva azt vesszük észre, hogy már landoltunk is. A koncertélményt fokozza az általa megszólaltatott zseniális zeneszerzők életéről szóló történetekkel. A körülöttem ülők arcát vizslatva nem csak nekem nyújtott marandót az előadása.

Honnan indult a zene iránti elkötelezettség?

Gyerekkori szerelem, a családomban éppen annyira jelen volt a kultúra, mint bármi más. Édesapám polgári foglalkozása villamosmérnök, édesanyámnak is, mindketten zenéltek. Én voltam a marginalizálódott gyerek, mert nem tudtam ki Madonna, ellenben tudtam ki Bach. Ez időközben elmúlt, de a kultúra szeretete nem. Belenőttem ebbe a közegbe, így adta magát a választás. Mint egy biliárdgolyó, amit az isteni játékosok meglöknek az asztalon, vesz egy csomó mandinert, és beleesik pont abba a zsebbe, ahol a klasszikus zenészeket gyűjtik. Ha másik zongoratanárnőhöz kerülök, akkor nem leszek előadóművész. De még az ellenségem is rengeteget segített, mert olyan ellenséget kaptam a sorstól, aki elpusztítani nem tudott, inkább csak úgy ébren tartott.

Milyen voltál gyerekként? Komolyzene, komoly habitus?

Az összes végtagomon van valami sérülés. Mindent kipróbáltam. Nálunk pont ez volt a jó, hogy egyszerre volt ott a kultúra, és a lehetőségek tárháza. Ugyanúgy fociztam, bújócskáztam, mint a többiek. Inkább fordult ez át a tinédzser kor végén, amikor az embernek el kellett dönteni, hogy komolyabban veszi a gyakorlást, és akkor már nyilván kevesebb idő jutott másra. De ez egy jó áldozat volt, mert annyi öröm volt benne. Soha nem éreztem, hogy nem tudok menni a többiekkel, nem volt rossz, jó volt, volt helyette más, ami örömet adott.

Megtaláltad azt, amivel igazán szeretsz foglalkozni?

A legnagyobb szerencse az életemben az, hogy időben megtaláltam a helyemet, és azt is, amit szeretek csinálni. A boldog élet alappillére az, hogy az ember értelmes munkát végez maga, és a mások örömére, és én időben megtaláltam, mi az, amiben jó vagyok. A tanácsom is mindig ez a fiataloknak, mikor kérdezik, mihez kezdjenek. Mi a hobbid? Ha a hobbidból meg lehet élni, építs rá vállalkozást, mert ez a legjobb! Ha nincs hobbid, legyen az a hobbid, hogy hobbit keresel. Én alapvetően szerencsés helyzetben vagyok, bár ez is vita tárgya, mert hát hányan élnek abból, hogy orgonálnak?

Tényleg, hányan?

Koncertszerűen talán ketten az országban. Az, hogy ez lehetséges, rengeteg szervezőmunka eredménye. Nagyon okos csapat van körülöttem, akik nagyon jó munkát végeznek. Rengeteg teendő az elején, aztán sokak munkája később.

Miben különbözhet egy koncerten tomboló, és a templom sorai között ülő közönség kiszolgálása?

A kultúrembernek, aki ül a koncertemen, nem kell ugrálni, hogy a lelke megemelkedjen. Ahogy idősödöm, egyre radikálisabban választom szét a tömeget a kultúrembertől. Hálás vagyok azért, hogy hozzájuk szólok egy-egy munkámmal. Több mint 11000 rajongó van a facebook oldalamon, sok rock banda nem mondhatja el magáról. A koncerteken, amikor az emberek arcára nézek, amikor beszélek hozzájuk, látom, hogy ott vannak velem, jönnek velem. Nem mindegy az sem, hogy mit exponálunk. Ott van például az élsport, nagyon szeretem a sportokat, magam is többet űzök. De ha ezt vesszük alapul, a legerősebbet, a leggyorsabbat, a legmagasabbra ugrót éltetik közülük, nem azt a fegyvert, ami a leginkább kiemel bennünket, a szellemet.

Volt egy amerikai élet...Miért tértél vissza inkább Magyarországra?

Először is, mert magyar vagyok. Az embernek el kell mennie kicsit, hogy körülnézzen. Széchenyi írta a Hitelben, hogy a magyarság egyik fele akkor érzi jól magát, ha csak a saját vidékén kapirgál, és ha bárki bármit mond neki, hogy ez máshol máshogy van, akkor megsértődik, és veri az asztalt, hogy ez csak úgy jó, meg csak úgy magyar. A másik fele meg azt mondja, hogy csak az a jó, ami kívülről jön, egyértelműen arra kell figyelni. Széchényi húzott egy vonalat itt, és azt mondta: mikor eljutunk egy pontra, akkor igenis haza kell fordulni, meg kell nézni a világot, össze kell szedni, ami a legjobb benne, és utána azt hazavinni oda, ahonnan származunk. Nem szerette a kozmopolitákat, azt mondta, aki mindenhol otthon van, az sehol sincs igazán otthon. Bennem ez nagyon erős visszhangra talált. Elmentem, körülnéztem, nagyon izgalmas volt látni huszonéves fejjel mennyire más ott minden, és aztán nagyon izgalmas volt mindezt hazahozni.