A rákosi vipera eredetileg Ausztriától Bulgáriáig előfordult, de már mind e két országból kipusztult. Romániában hosszú ideig szintén kihaltnak hitték, mígnem a 2000-es évek elején ismét jelezték Erdélyből. A hajdan nagyobb magyarországi állomány két nagyobb területen, a Hanságban és a Nagyalföldön élt, de mára kisebb csoportokra szakadt szét. A két hansági és legfeljebb tíz alföldi (kiskunsági) populáció legfeljebb 500 egyedet számlál, de lehet, hogy jóval kevesebbet. Erdélyben jelenleg négy igen kis populációja ismert.

Megritkulásának fő okai:

- a vizes élőhelyek átalakítása, a gyepek felszántása és bevetése;
- a megmaradt gyepek gépi kaszálása és vegyszeres gyomirtása;
- szándékos pusztítása;
- illegális, kereskedelmi célú gyűjtése.

A rákosi vipera meglehetősen rövid kígyóféle: a legnagyobb mért hím 47,1, a leghosszabb nőstény 59,8 centiméteres volt. A méret mellett a nemeket a farok hossza és a farokpajzsok száma (a hímeknél 32–38, a nőstényeknél 22–30) alapján különböztethetjük meg.

A fiatal példányok elsősorban ízeltlábúakkal, különösen egyenesszárnyúakkal (sáskákkal, tücskökkel) táplálkoznak, a kifejlett egyedek már kisemlősöket, gyíkokat és madárfiókákat is zsákmányolnak.

Annak ellenére, hogy mérges kígyó, az állat nagyon védtelen, ezért sok búvóhelyre van szüksége (például pocoklyukakra), és mivel nem túl ügyes vadász, elengedhetetlen, hogy sok táplálék legyen környezetében. Ellensége bőven akad, a túzok, a róka, de még a sün is meg szokta enni.

Mint minden hazai hüllő, a rákosi vipera is telel. Október közepe táján vonul el egy szárazabb, fagymentes helyre (leginkább rágcsálók elhagyott járataiba), ahonnan csak áprilisban kúszik elő meglehetősen legyengült állapotban.

Az első évben havonta vedlik, majd egyre ritkábban; a felnőtt állat már csak évente háromszor: tavasszal, a nyár közepén és röviddel a téli álomra vonulás előtt.

Hazánk legkisebb termetű kígyója - a rákosi vipera - élőhelyének visszaszorulása és leromlása miatt, napjainkra igen csak megritkult. Kis populációit a természetes ellenségei is tovább csökkentik. Ezért figyelik meg a Fertő-Hanság Nemzeti Park szakemberei a kígyóra veszélyes ragadozómadarak (amik közül több szintén ritka és védett) előfordulását és mozgását. Hansági élőhelyén gyakran találkozhatunk táplálék után kutató fehér gólyákkal. Rendszeresen repülnek a terület felett a közelben fészkelő ragadozómadarak, mint az egerészölyv és a vörös vércse. Kisebb-nagyobb csapatokban vetési és dolmányos varjak is látogatják a réteket. Bár a vipera számára nem kedvező az egerészölyv (képünkön) jelenléte, a mezőgazdasági területeken hasznos lehet a rágcsálók pusztításával.

Fotó: Halpern Bálint (Magyar Madártani Egyesület)