Lengyel Sándor legalább két teljes életet élt meg. Születésétől nyugdíjba vonulásáig egy kiteljesedett családi és szakmai életutat járt be. 1937-ben Baján született pedagógus szülők gyermekeként. Tanulmányait Tompán és Mátészalkán végezte. Diplomát 1960-ban a Gödöllői Egyetem agrárközgazdász szakán szerzett, de ami ennél meghatározóbbnak bizonyult életében: 1957-ben csatlakozott az egyetem néptánccsoportjához és ezzel egész életére a tánc elkötelezettje lett.
Győrben a TIT-nél, majd a megyei művelődési osztályon dolgozott, és a munkával párhuzamosan az ELTÉ-n filozófia-népművelés diplomát szerzett, illetve csatlakozott a Rába Néptáncegyütteshez. 1983-ban Horváth Győző hívását elfogadva a csornai Művelődési Központ igazgatója lett.
1984-ben családi összefogással indította a Művelődési Központban azt a 33 fős gyermektánccsoportot, amelyből évtizedek alatt kiteljesedett a Pántlika Táncegyüttes, ami napjainkig Csorna néptáncéletének alapját jelenti.

A művelődési központ igazgatói székéből nyugdíjba vonult, de ez nem a pihenést és semmittevést jelentette számára, hanem új utakra indult. Felépített egy új életet önmagának és családjának, felépített egy új intézményt Csorna városának. 1999-ben hozta létre családjával Csornán az alapfokú néptánciskolát, ami 2009-től Timaffy László nevét viseli. A kihelyezett tagozatokkal működő intézményt 2015-ig igazgatta. Az elköteleződés és a néptánc szeretete nem fért el benne, azt meg kellett osztania a várossal és gyermekek százaival. Intézmény lett ő is, és az általa alapított és vezetett néptánciskola is. A legszerencsésebbek a néptánciskolás és pántlikás fiatalok voltak, akik tanárként, intézményvezetőként folyamatos kapcsolatban voltak vele, tanulhattak tőle. Szerencsések voltunk mi is, néptánciskolás, pántlikás szülők, mert tudtuk, hogy a gyerekeink jó helyen vannak. Értékeket kaptak, és fellépéseiken értékeket közvetítettek, amit mi szülők büszkén és boldogan néztünk. Szerencsések voltak azok azok a csornaiak is, akik "csak" érdeklődő, néptáncot szerető közönségként csodálták a műsorokat.

Azt mondják, az az igazán jó vezető, aki úgy tud felépíteni egy szervezetet, hogy az utána az ő személyes közreműködése nélkül is működni tud. Mert működőképes rendszert alakított ki, és mert megtalálta azokat, akik ezt tovább tudják vinni. Lengyel Sándor művét a családtagjai viszik tovább. Habár az ő személye már örökre hiányozni fog, amit létrehozott, azt nézhetjük, élvezhetjük tovább.

Sanyi bácsi, nyugodj békében!