A testvéreimmel az ómárium(1) előtt pipiskedtünk és karácsonyi dalokat énekeltünk. Szüleink ünnepi öltözetben mögöttünk álltak, és hallgatták kissé hamiskás hangunkat. Édesanyám éppen az én vállamat ölelte át két karjával. Villany csak az 1941-es évek után volt a faluban (akkor is még csak a templomban és a kastélyban), ezért a sublótra(2) helyezett két kis gyertya világította meg a szobát. A sárgásan pislákoló gyertyaláng fénye néha megcsillant a sztaniolba(3) burkolt diókon, melyek az apró, téli almák mellett csüngtek a szomszéd kertjéből kapott kis karácsonyfán.

Frissen sült kalács ínycsiklandó illata lengte körbe a szobát, mert diós, mákos, kakaós és szilvalekváros kalács nélkül nem is lehetett ünnepelni. Már december 23-án megsütöttük mind a 4 tepsivel a búbos kemencében, és én egész nap az orromban éreztem a finom, puha kalácsok illatát. Bárcsak újra beleharaphatnék, hisz egész évben erre vártunk!

Becsuktam egy pillanatra a szemem és az adventi időszakra gondoltam. Nagy izgalomban teltek el advent utolsó napjai. Körbejártuk az egész családot, s elvittük a kis szent képünket. „Szállást keres a szent család” - mondtuk. Ilyenkor összegyűltünk, és minden héten másnál készültünk a nagy napra. Az asszonyok szaloncukrot készítettek, s közben énekeltek. Az idősek a kicsiknek minden nap egy karácsonyi éneket tanítottak.

Nagy szegénység volt, nem lehetett a boltban szaloncukrot venni, mi magunk főztük ki. Egy nagy lábasba beleöntöttük a cukrot, elkezdtük egy kevés tejjel forralni, majd diódarabokat szórtunk bele, aztán kiöntöttük egy tepsibe és még melegen felszeltük. Amikor megszáradt, fóliába csomagoltuk, majd selyempapírba, a papír szélét pedig ollóval bevagdaltuk, kicsinosítottuk.

De mégis az advent legizgalmasabb része a Luca-nap volt. Már napokkal előtte azt találgattuk, kinél mit fognak a fiúk beszalmázni. Luca napján, szinte hajnalban útra keltek a férfiak a lányos házakhoz. Ahová könnyedén bejutottak, ott a kaputól az ajtóig beszalmáztak, néha a kapu tetejéig ért a szalmakupac. Volt, aki bezárta a kaput, de ettől sem riadtak vissza a férfiak, leemelték a kapukat és 4 házzal arrébb letették. Reggel, mikor mindenki felébredt, útra kelt az egész család és a falut járták, hogy megtalálja mindenki a saját kapuját. Nagy rumlit tudtak csinálni a fiúk.

Majd beültek az istállóba, és nekiálltak a Luca széknek, mely pontosan 13 féle fából állt. Közben pedig szellemekről és boszorkányokról beszélgettek. Ha hiszik, ha nem, a férfiak pletykásabbak voltak, mint a nők. Luca napja után sem unatkoztunk, mert jöttek a betlehemes fiúk. Minden csapatnak megvolt a saját utcája, akik a „Szabad-e a kis Jézust köszönteni?” kérdéssel beérkeztek a házba. Behívtuk őket, és néhány finomsággal, pogácsával vagy almás rétessel vendégeltük meg a csapatot.

Nagyon szerettem ezt az időszakot, már csak pár nap volt karácsonyig és minden nap történt valami. De nem feledkeztünk meg másokról sem. Édesanyánk mindig arra tanított, hogy akkor lesz igazán szép az ünnep, ha másnak is lesz az asztalon étel, amit megehet szenteste. Ezért minden évben csomagoltunk egy kis pogácsát, rétest vagy szaloncukrot és elvittük egy rászoruló családnak.

Majd elérkezett a szenteste és mi is elindultunk a templomba. Ahogy közeledtünk, már messziről kis világító pontokat láttam, amik céltalanul mozogtak a feketeségben. Sötét volt, közvilágítás nem volt, ezért a hajnali misére viharlámpával mentünk. Tömve volt a templom, ülőhely sem maradt. Ott volt az egész falu. A mise véget ért, elköszöntünk barátainktól, majd hazamentünk a kellemes, meleg házba.

Már csak mi voltunk otthon, édesanyám, édesapám és a testvéreim. A sparheltben(4) pattogott a tűz, a kis szobát gyorsan befűtötte. Az ómárium fölött lógó szent képre pillantottam. Szerettem ezt a képet, mert tudtam, ez mindig itt fog vigyázni ránk. A kép alá egy kis betlehemet készítettünk. Kukoricacsutkából volt az istálló, a csutka tetejéből a kis Jézus, ruhaanyagból ágyacskát varrtunk neki, és kis termésekkel egészítettük ki a hiányzó állatokat. Ekkor édesapám belenyúlt azsebébe, és egy kis fából faragott szamarat vett elő, majd a szekrény tetejére helyezte. Testvéreimmel meglepetten egymásra néztünk, majd szüleink felé fordultunk és mindannyian mosolyogtunk. Ez volt az igazi ajándék, de nem is kellett más, hisz mindenünk megvolt. Ez volt a mi szanyi karácsonyunk.

(1) üveges szekrény, almárium
(2)alacsony fiókos szekrény
(3)ezüstpapír, alumíniumfólia (alufólia), amit ételek csomagolására használnak
(4)kombinált tűzhely és sütő fa és szén tüzeléséhez