84 éves korában elhunyt Töreki Imre, Szany igazi legendája. Ő volt a Bokréta Népáncegyüttes újjászervezője, évtizedekig vezetője, sok szanyi tanár bácsija, a Rábaköz népi kultúrájának szakavatott ismerője. Nem csak ismerte ezt a kultúrát, hanem teljes szívéből szerette, és tudását szívesen osztotta meg másokkal élőszóban, írásban és táncosai révén a színpadon.

Élete végén is fontos része volt egy projektnek. Könyve és útmutatásai alapján egy filmet forgattak imádott falujáról Örökségünk őrzői Szany címmel. Hosszú előkészületek, a forgatás és az utómunkák befejezése után június 29-én szombaton lesz a film hivatalos bemutatója Szanyban a Művelődési Házban, azonban ő ezt már nem érhette meg. Tekintsünk úgy erre a filmre, mint élete munkájának összefoglalására, és az utolsó ajándékra, amit ő adott Szanynak és a Rábaköznek.

Mindig felejthetetlen élmény volt beszélgetni vele, az egyik beszélgetés az Inforábaközön is megjelent 2015-ben, ennek felidézésével búcsúzunk tőle.

Nyugodj békében kedves Imre!

Azért ülve még most is velük táncolok
Ötven éve a szanyi Bokréta élén.

- Gyüjjön idesanyám, a kávéházban ugrál egy ember, pedig be sincs rúgva!- ezekkel a szavakkal rohant haza egy ijedt kisfiú, mikor hétköznap napközben azt látta, hogy a Gasztonyi kávéházban a gyűjtőknek szanyi táncokat mutatnak be a helyi öreg táncosok. Ez csak egy a sok évtizedes sztori közül, amit Töreki Imre mesélt szanyi otthonában. Ebből is látszik, hogy a tánc, a nóta a mulatás, a kivételes alkalmak ideje volt, ezt mindenki tudta. Ahhoz pedig járt a pálinka és a bor is.

Az elmúlt hétvégén a szanyi falunapon meglepetés ünnepséggel köszöntötték Töreki Imrét, aki a szanyi Bokréta vezetője immár 50 éve. Mai és egykori táncosai, tisztelői, a környék együttesei tisztelegtek a legendás csoport legendává vált vezetője előtt. (Ezért a mondatért lehet, hogy kikapnék tőle)

- Tényleg nem tudtam, hogy ez lesz. Még akkor sem fogtam gyanút, mikor a lányom figyelmeztetett, hogy öltözzek ki rendesen. Nem értettem, miért kell abban a melegben nyakkendőt is kötnöm. De megérte. Megható, szívszorító volt az engem köszöntő csaknem száz mai és egykori beöltözött táncos.- mondta a szanyiak „pipás tanár bácsija”.

- Csornán érettségiztem a Hunyadi Gimnáziumban, utána helyi tanácsokon és a Magyar Nemzeti Bank fiókjában dolgoztam néhány évig. 1961-ben képesítés nélküli nevelőként kezdtem tanítani Szanyban. Tudtam, éreztem, hogy ez az én hivatásom. Mezőgazdasági szakos tanár volt az eredeti végzettségem, majd Szombathelyen magyar-népművelés, később az ELTE-n művelődéstörténet diplomát szereztem. Néptáncos előzmények nélkül bíztak meg 1965-ben a szanyi Bokréta vezetésével. Az együttest 1931-ben alapította Kokas Kálmán, kivételes kegy, hogy négyen még ma is élnek, akik gyerekként kezdték ott a táncot. Kezdetben azt hittem, jól csinálom, de pár év alatt rá kellett jönnöm, óriási kihívás ez. Kokas Kálmán utódjának lenni nagy megtiszteltetés, komoly felelősség. Azért tanultam, hogy ennek megfeleljek. Jászai Laci bácsi mentorom segített a színpadi rutin megszerzésében.

- A sorsdöntő lépésre 1971-ben került sor. Sikerült visszahívni 16 táncost a régi csoportból, és együtt elkezdtünk valami újat felépíteni. A Gyöngyös Bokréta mozgalom nélkül lehet, hogy már nem lenne magyar néptánc, de némileg uniformizálta is a néptánc viseletét és koreográfiáját. Mi úgy döntöttünk, visszatérünk a gyökerekhez. Azt mondtam táncosainknak, ne a szinte egyenruha jellegű „gyöngyösbokrétás” viseletben táncoljatok, van nektek gyönyörű szép ruhátok. Bár az ötvenes évek nyomorában sok viseletet eladtak, de volt még majdnem mindenkinek sajátja, és a hosszú évek alatt létrehoztuk a saját jelmeztárat. A régi táncosokkal, helyi idősekkel heteket, hónapokat töltöttünk egy-egy szanyi tánc megismerésével, dokumentálásával. Kerestük a zenét, a lépéseket, a mozdulatokat. Így alakult ki évek alatt, hogy országosan szinte egyedülálló mértékű, mintegy 25 percnyi hiteles, eredeti szanyi anyagot tudtunk összeállítani. Országszerte számtalan helyen, de Európa 33 országában is bemutathattuk eredeti táncainkat, a szanyi verbunk változatait, a csárdást, a dust, vagy a csörgőpulykát, amiről sokan nem is tudják, hogy egy ősi termékenységi tánc. Ebből az anyagból állítjuk össze 1-1,5 órás műsorunkat. Nálunk fontos, hogy nem kell egyformának lenni, egyszerre mozogni. Vannak személyes motívumok, ahogy Magyar Alajos, ahogy Szentes Feri bácsi táncolta. Így a dust is több változatban táncoljuk a műsorban. Nagy dicsőség, hogy együttesünkben négyen kaptak Népművészet Mestere kitüntetést: Szentes Varga Ferenc, Varga József, Varga Józsefné született Gasztonyi Ilona és özvegy Nagy Istvánné, akit mindenki csak Dudás Juli néven ismer.

- Eleinte én is táncoltam, de jobb lett volna, ha ne teszem.- mondta mosolyogva. Mindig a többieket néztem, mit és hogyan csinálnak. Azért ülve még most is velük táncolok.

- A kezdetek óta az együttesben több mint ezer ember táncolt. Óriási szám. Generációk, családok táncolnak együtt. Ez biztosítja a tudás átöröklését, de nekem is sokat segít a nevelésben. Nem nekem kell mondani; - Hogyan teszed le azt a kötényt? -Az árvalányhajat rendesen el kell csomagolni! - Ha a felnőttek időben érnek a próbára, akkor ne rád kelljen várni! Jelenleg 50-60 főből tudunk válogatni fellépéseken, bár nagyon nehéz a dolgozóknak egy-egy külföldi útra még szabadságuk terhére is eljönni. Volt korábban 50-60 fellépésünk is egy évben, ma már 20-30-at is nehéz megszervezni. Más világ van.

- Nem lenne Bokréta a zenészek nélkül. Évszázados története van a szanyi Bakos cigányzenész családnak. Greznárék is az ő leszármazottaik. Bár tele vannak felkéréssel és munkával, ha a Bokrétát kell kísérni, mindig készen állnak. Köszönet nekik, hogy muzsikájuk segíti újra meg újra életre kelteni hagyományainkat, dalainkat, táncainkat. Igazán jól táncolni csak élő zenére lehet.

Kérdeznem sem kellett, pontosan azokat mesélte el pipája füstjébe burkolózva, amiket megkérdeztem volna.