Városlista
2025. április 16, szerda - Csongor

Hírek

2014. Január 23. 13:49, csütörtök | Sport
Forrás: Tomracing Motorsport Team

Mindent elértem, eljött a visszavonulás ideje

Mindent elértem, eljött a visszavonulás ideje

Dér Zoltán, a Tomracing Motorsport Team versenyzője úgy érzi, mindent elért, amit karrierje kezdetén kitűzött maga elé, így hiányérzet nélkül vonulhat vissza.

Miklósy Tamás, a Tomracing csapatfőnöke megérti a korábbi magyar bajnok döntését, ugyanakkor sokat sejtetően nyilatkozott versenyzője csapaton belüli jövőjéről.

Dér Zoltán meghozta eddigi pályafutása legnehezebb döntését. A Tomracing Motorsport Team versenyzője rendkívül sikeres éveket tudhat maga mögött: 2009-ben megnyerte az Alpok-Adria Endurance kategóriáját, 2010-ben a Dunlop Trophy Kupa 1000-es kategóriájának 3. helyén végzett, 2011-ben magyar bajnok lett a 750-esek között, a rákövetkező évben második lett, míg 2013-ban feljebb lépve a Superstock 1000-esek között a negyedik helyén végzett. Ám most úgy érezte, eljött a búcsú ideje.

„Egy ponton az embernek ki kell szállnia, és úgy érzem, hogy ennek most jött el az ideje. Tavaly év vége felé már nem tudtam a versenyekre száz százalékosan koncentrálni, nem tudtam magam eléggé felspannolni, és ezt ilyen formában a jövőben nem szabad tovább folytatnom. Elértem azokat a céljaimat, amiket karrierem kezdetén kitűztem magam elé, és ezekre egytől egyig büszke vagyok. Köszönetemet kell kifejeznem mindenkinek, akik elkísértek ebben a hat évben”- mondta Dér Zoltán.

A korábbi magyar bajnok döntését a Tomracing Motorsport Team tulajdonosa, Miklósy Tamás is elfogadta.

„Az idő repül, megállítani senki sem tudja, úgyhogy ez volt a helyes döntés. Zoli megnyerte a magyar bajnokságot, az Alpok-Adria Endurance kategóriájában szintén bajnok lett, számtalanszor állhatott fel a dobogóra, így elégedetten vonulhat vissza a motorversenyzéstől. Ugyanakkor mást is ki szeretne próbálni az életben, ami teljes mértékig beleillik csapatunk profiljába, így a jövőben ebben próbálunk meg neki segítséget nyújtani. Ám erről többet jelenleg nem szeretnék elárulni”- utalt sejtelmesen a közös jövő folytatására Miklósy Tamás.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 16. 07:27, szerda | Sport

Bajnokok Ligája - A Barcelona és a PSG is megszenvedett a továbbjutásért

A papírformának megfelelően, de a vártnál nehezebben az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain is elődöntőbe jutott a labdarúgó Bajnokok Ligájában:

2025. Április 15. 07:29, kedd | Sport

Bajnokok Ligája - A klubtörténet legnagyobb csodájában reménykednek Dortmundban

A Borussia Dortmundnál reménykednek abban, hogy kedden este a hazai visszavágón képesek lesznek visszavágni a Barcelonának a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén elszenvedett 4-0-s vereségért.

2025. Április 14. 07:51, hétfő | Sport

Premier League - Újabb győzelmével a bajnoki cím kapujában a Liverpool

Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 2-1-re nyert otthon a West Ham United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi játéknapján.

2025. Április 14. 07:46, hétfő | Sport

Férfi kézilabda MK - Nyolcadik alkalommal kupagyőztes a Szeged

A Szeged nyolcadik alkalommal nyerte meg a férfi kézilabda Magyar Kupát, mivel 31-30-ra legyőzte a négyes döntőre címvédőként érkezett Veszprémet vasárnap a tatabányai döntőben.