Még a tavasszal kezdtünk el szervezni Vódli Zsolt soproni kollégával egy lengyelországi utat, melynek úticélja Krakkó és Auschwitz lett volna. Az eredeti tervek szerint az utazók többsége soproni középiskolás lett volna, de olyan nagy volt az érdeklődés a csornai gimnazisták részéről, hogy két út szervezése mellett döntöttünk. Az első csoport május 23-24-én, míg a másik az egy héttel későbbi hétvégén, május 30-31-én kelt útra. A két út során összesen 45 diák és érdeklődő felnőtt járt Csornáról Lengyelországban. A Sopronból induló buszra péntek éjjel szálltunk fel Csornán, és reggel nyolc óra körül érkeztünk meg az egykori Auschwitz I. koncentrációs tábor helyén kialakított emlékmúzeumba.

A beléptetés után két csoportban haladtunk az idegenvezetőinkkel. Áthaladtunk a hírhedt bejárat alatt is, melynek "Arbeit macht frei" (A munka szabaddá tesz) feliratát a közelmúltban ellopták, így a mostani nem az eredeti. Ebben a táborban – mely az Osztrák-Magyar Monarchia idején épült laktanya volt – 1940-től elsősorban hadifoglyokat és politikai foglyokat őriztek. A legtöbb helyen lehetett fényképezni. Több épületbe nem mentünk be az időbeosztás miatt, de a látvány így is megrázó volt. Láttunk termeket tele hajjal, művégtagokkal, cipőkkel, bőröndökkel és egyéb személyes tárgyakkal. Kiállították a gyilkosságok több emlékét is: a Cyklon-B gázt tartalmazó dobozokat, még látható az akasztófa és a tábor kivégzőfalának újjáépített emlékhelye is, de bemehettünk a hírhedt 11.számú halálblokkba is, ahol több ezer embert végeztek ki a nácik. Bár nem része a kijelölt útnak, de megnézhettük a magyar kiállítást is. Az Auschwitz I. tábor utolsó állomásaként megnéztük a krematórium és a gázkamra épületét.

Ezután busszal átmentünk a közelben lévő egykori Auschwitz II - Birkenau koncentrációs táborba, ahol több százezer honfitársunkat végeztek ki 1944-ben. A fennmaradt barakkok láttán talán képet alkothattunk az itteni körülményekről, bár mi turistaként és szabadon lépkedhettünk ott, ahol 71 évvel ezelőtt a halál volt az úr. Azon a rámpán közlekedtünk, melyet 1944-ben a magyar zsidók fogadására építettek, s melyre leszállva háromnegyed részük azonnal a gázkamrába került. Láttunk végtelen szögesdrótkerítést őrtornyokkal, emlékműveket, felrobbantott krematóriumokat és azt a tavacskát is, ahova az emberi hamvakat beleszórták.
Innen indulva újra áthaladtunk Oswiecim városán, mely ma egy negyvenezres rendezett város, melyről el sem tudná képzelni az ember, hogy milyen szörnyűségnek adott egykor otthont. Közel két órás buszozás után értünk be Krakkóba, ahol elfoglaltuk a szállásunk egy diákszállóban, majd rövid pihenő után sétára indultunk.

Vasárnap reggeli után bepakoltunk a buszba, majd sétára indultunk. Megálltunk a lengyelek nemzeti hőse, Pilsudski tábornok szobránál, és a lengyel légionáriusok emlékművénél is. Az 1364-ben alapított krakkói egyetem udvarára belépve megérintett bennünk a középkor levegője. Büszkék voltunk arra, hogy az egyetem egyik legnagyobb támogatója a mi I. (Nagy) Lajos királyunk lánya, Hedvig királynő volt, akinek domborműve és festménye, az egyetem újabb épületének bejáratánál, illetve dísztermében látható. A krakkói főtérre beérve az első, ami a szemünkbe ötlött Balassi Bálint emléktáblája volt. Krakkó főtere, a Rynek, Európa egyik legnagyobb középkori tere. A tér kiemelkedő pontja, a középkori városháza tornya. A másik nevezetessége a Posztócsarnok, melynek déli oldalán látható a híres lengyel költő Adam Mickiewicz szobra. Úgy időzítettük a látogatásunk, hogy hallhattuk a Mária templom tornyának trombitását, mely két dolog miatt is érdekes. Egyrészt ez a trombitaszó olyan a lengyeleknek, mint nekünk a déli harangszó, és ezt játsszák a közszolgálati rádióban, másrészt a hirtelen megszakadó dallam az 1241-ben a tatárok által torkon talált toronyőr tragikus vesztére emlékeztet.

A főtérről elsétáltunk a királyi palota irányába, ahol előbb megálltunk a Katyn emlékkeresztnél, majd besétáltunk a Wawel udvarába. A szentmise miatt ugyan nem nézhettük meg a királysírokat a székesegyházban, köztük a mi Báthory Istvánunk nyughelyét, de lesétáltunk egy másik kriptához, ahol Pilsudski tábornok egyszerű fémkoporsója, és a 2010-es szmolenszki repülőszerencsétlenségben elhunyt Lech Kaczynski elnök és felesége nyugszik. Egyénileg vagy kisebb csoportokban mindenki megcsodálhatta a királyi palota árkádos udvarát, kápolnáit és festői környezetét. Ezután közösen lesétáltunk a Wawel lábához, ahol megismerkedtünk a Sárkánybarlang történetével. A második csoporttal olyan szerencsénk volt, hogy láttuk, amint tüzet okádott a barlang bejáratánál 1972-ben felállított sárkány szobra. A Visztula sétányán haladva jutottunk el a buszunkhoz, mely az egykori Schindler gyár helyén kialakított múzeumhoz vezetett minket. Itt két csoportban jártuk végig a kiállítást, mely egyrészt bemutatta a lengyelek küzdelmét a német és szovjet támadás idején, a német megszállást és a gettó életét Krakkóban, másrészt a filmből is ismert Oskar Schindlert (1908-1974) és gyárának működését. A kiállítást csak ajánlani tudom mindenkinek. Ezzel búcsúztunk Krakkótól, és 15 óra után elindultunk hazafelé.