Dávid Gyula Facebook blogján végig közvetítette Fa Nándor Vendéée Globe versenyét. 94 napon keresztül olvashattuk beszámolóját a versenyről, ami nem csak szakmailag, a vitorlázáshoz értők, hanem érzelmileg, a magyar versenyzőért szurkolók számára is érthetővé, értelmezhetővé tette a versenyt. Szívből gratulálunk Fa Nándornak a csodálatos teljesítményhez, és megköszönjük Dávid Gyulának a laikusok számára is érthető, szakmailag helytálló, érzelmekben gazdag beszámolóit. Most a magyar versenyző beérkezéséről tudódító helyszíni beszámolóját olvashatják, mert számára egyértelmű volt, hogy a beérkezéskor jelen legyen, ezért kiutazott a helszínre.

Fa Nándor beérkezett, 94 nap után még futotta egy fantasztikus ünneplésre, mi pedig fekszünk kedvesemmel az ágyon, kivagyunk mi is, mint a libák, pedig nem hajóztunk 94 napig megállás nélkül.
Nándi a kikötés után mosolygott, integetett, okos mondatokat mondott, ölelkezett mindenkivel, aki elérte, és - fontos mondatokat mondott:
- szeretek vitorlázni, de ez az elmúlt 93 nap nem kellemes vitorlázás volt. Itt géppé, a feladatokat pontosan elvégző géppé kellett válnom.
- Valóban fantasztikus volt, hogy 24 óra alatt több, mint 400 mérföldett tettem meg, de ennek ára van.
-Talán a legbüszkébb az árbócomra vagyok, mert egyszer sem kellett felmászni rá javítani, - és én csináltam, a két kezemmel.
-Ez a verseny már egész más, mint volt, akárcsak az utolsó, itt minden gyorsabb, vakmerőbb, a jövő a vitorlázó gépeké, az uszonyos hajóké.
-Az elindulás után kikapcsoltam magamban az emberi tényezőt, szó szerint vitorlázó géppé váltam, és éjjel-nappal csak a feladatokra koncentráltam.
-Nagyon meg vagyok elegedve a 8. hellyel, reálisan 10-15. helyre vártam magam. De 100 napon belűl vagyok, és ez nagyon jó!
-A hajóm nagyon jól vizsgázott, jobban, mint vártam, a maximálisat teljesítette.
- Én magyar vagyok, magyar az anyanyelvem, a műveltségem, a kultúrám, imádom a hazámat, de Les Sables d'Ollone a második otthonom.
- Nagyon nehéz volt, rengeteget fáztam, rázkódtam, éberen töltöttem az időm nagy részét, - de megérte!
- Sosem gondoltam egy pillanatra sem, hogy hiba volt belevágnom.
- A fejemben számtalanszor végiggondoltam egy új, még gyorsabb, még fejlettebb, uszonyos hajó tervét, szívesen megépíteném, de már nekem nem szabad meghajóznom őt, ehhez vasfizikumú, 40-es éveiben járó, tökéletes vitorlázó kell, nekem - sajnos ez az utolsó Vendée Globom.
- Köszönöm a családomnak, a csapatomnak - amely majdnem egy , - a támogatóknak, a barátaimnak, a szurkolóknak, nélkülük ez nem sikerülhetett volna.
- Sokat segített a tapasztalatom, úgy érzem, hogy a meteotaktikai munkám nagyon jó volt, nem követtem el komolyabb hibát, végig arra mentem, amerre kellett! Minden mérföld előre meg volt tervezve általam.
- Sajnos, nem látom az utódomat otthon, félek, a fiatalok elmerülnek a virtuális világban, ahol én jártam, az a valóság.
-- Sajnálom, hogy a szabályok szerint nem lehetett két-három tartalékvitorlát vinni, nekem az A7-es és a Reacher megsemmisült útközben, és utána nagyon hiányzott. Mindkettő.
- Boldog vagyok, végtelenül boldog, teljesítettem, amit vállaltam! Köszönöm barátaim!

Persze mondott még sok mindent - sok okosat, frappánsat, érzelmest, szeretetre méltót, most ennyi jutott az eszembe. Egy ilyen hosszú út után még volt ereje és kedve mindenkit megölelni, mindenkihez egy kedves szót szólni.
Itt volt a magyar nagykövet Párizsból, és nagyon kedvesen, aktívan szólalt meg többször is.

Itt volt Kis Péter, a Zoltek volt alelnöke, a világ egyik legnagyobb karbon alapanyaggyártó cége részéről, aki Nándi fő támogatója volt.
Jelen volt a Vitorlásszövetség elnöke, továbbá Fa Nándi vitorlázó barátai, akik önmaguk is a magyar vitorlázósport emblematikus alakjai, sporttársak a balatoni vitorlásklubból.

Hogy mennyire nagy nap volt ez a mai, mutatja, hogy az időjárás is ünneplőbe öltözött, már reggeltől áradó napfény sütött, enyhe volt az idő, és bár kint erős, északnyugati szél fújt, a kikötőben ezt alig éreztük.
Kedvesemmel felosztottuk a terepet, ő a bejárati móló csúcsán foglalt hadállást, - kellett is, mert 11 órától özönleni kezdett a tömeg, a csatorna két oldalán rengeteg szurkoló várta a hajót. Szemgyönyörködtető volt, felemelő és megható, amikor feltünt a Spirit of Hungary, körülötte százával kísérőhajók, elől az önfeledt hős, Nándi, könnyekkel a szemében integet.

Igen, ezekért a pillanatokért érdemes élni, fáradozni, utazni, vezetni, szervezni, mert amikor ott állt a hajója orrában, mindenki tapsolt, énekelt, hajrázott, és mindenki érezte, hogy egy rendkívüli eseménynek a szemtanuja!
Itt nem lehet csalni, ehhez, egy ilyen ünnepléshez tettek kellenek, valódi tettek, és Nándi 100%-an végigcsinálta!
Amint elhaladt a hajó a bejárat előtt, a fotósunk villámgyorsan bepakolta a fotófelszerelését a ménkű nehéz hátizsákjába, és a háromtusájának második számát kezdte el a fotózás után, a hátizsákos futást. A beérkezési móló kb. 2,3 km-re van a bejárati fénytől, feleségem ezt egyéni pályacsúccsal teljesítette, a himnuszra éppen odaért.
A kikötőben a Spirit Of Hungary hajóra csak a kijelölt stábtagok, biztonságiak léphettek fel, de szerencsére a kikötőkapitány is közöttük volt, mert nála volt az öt literes francia csúcspezsgő. Nándi az első ölelkezés után csapra verte a pezsgősüveget, kb. 100 méter magasra kilőve a dugót, majd egy jót húzott az üvegből, majd bőven locsolta az imádott hajóját, es öntött egy keveset Posszeidonnak, az óceánba is. Utána a közelállók kaptak áldást a Kapitánytól pezsgőpermet formájában.
Ott állt velünk szemben, mosolygott, kurjantott, alig fért a bőrébe, keblére akarta ölelni az egész világot. " Nagyon fáradt, de végtelenül boldog vagyok " - mondta.
Edit végig videozta a Nándi megszólalását és a pódiumon elhangzottakat is, megnézhetitek a Facebook oldalán.
Ketten készítettünk több száz fényképet, ezeket mad szelektáljuk, és az elkövetkező hetekben kis csoportokban közzétesszük.
Örömmel jelentem mindannyiotoknak, hogy még a hajónál, kiszállás után lehetőségem volt kezet fogni a legendás kapitánnyal, és kihasználva a pillanatra elhalkuló hangzavart, hangosan és érthetően azzal nyújtottam a kezem, hogy : "több száz szurkolód meleg kézfogását nyújtom most át neked, kedves Nándi!"
Ezzel igyekeztem teljesíteni a felétek tett vállalásomat, miképpen Edit is kezet fogott a bajnokkal, és miután több százszor kiáltottam hurrát a nap folyamán, mondhatom, hogy mindannyiotok hurrája szerepelt legalább egyszer az ünnepen.
Mivel zárhatnám ezt a csodás napot - kérdezem magamtól? Elsősorban köszönettel tartozom ennek a nagyszerű férfinak, hogy végig csinálta ezt a 93 napot, meg a megelőző 600-at.
Köszönet a csapatának, akik mind ragyogó emberek, profik, együttműködők, felkészültek, kedvesek.
És már írtam, de most megismétlem: köszönöm nektek, akik keretet adtatok nekem, hogy egyre jobban beleveselkedjek ebbe a végtelen történetbe, likejaitok, hozzászólásaitok, bátorításotok értelmet adott az egyre megszállottabb íráshoz. Rengeteget tanultam, sok kérdésre visszatérek még, de most egy kis csönd kell, illő tartózkodás, fel kell dolgoznom magamban is az élményeket, meg aztán készülni kell az újabb feladatokra.