A Költészet Napja alkalmából Székhelyi József monokabaréját láthatták a csornai érdeklődők Karinthy, a Frici címmel. Az életigenlő humorral, a tragédiákra nyelvet öltő bölcsességgel átitatott nagy sikerű műsor után beszélgettünk a művésszel.

- Hogy látja a mai társadalmunkban az irodalom, a költészet szerepét? A műsorban hátborzongató áthallások voltak, a száz évvel írott sorokat ma is írhatták volna.

- Minden szándékom ellenére van ez így. A történelem kliséi komoly leckéi az emberiségnek. A Karinthyhoz hasonló zsenik folyton beleütköznek abba a korszellembe, ami ellen feszül a tehetségük. A világ szebbé tételére, megváltoztatására rámegy az életük. Mindegyik nagy nemzeti költőnk perben és haragban volt azzal a világgal, amelyikben élt, de a költészet dolga pont ez. Ha van áthallás, akkor ez okozza, hogy a világ ostoba módon nem tanul a tragédiáiból, emlékeiből, hanem újra meg újra elköveti azokat a hibákat, amit a mai tudással, technikai háttérrel játszva ki kellene kerülni. Brecht azt mondta: „Ha meg akarod váltani a világot, márpedig akard, fogadd el olyannak, amilyen”. Meg kell ismernünk a világunkat, és akarnunk kell megváltani. Ez fűtötte József Attilát, akit ma ünneplünk, és általa a magyar irodalmat. Ez fűtötte Karinthy Frigyest is. Karinthy egészen különleges zsenije a magyar irodalomnak, de nincs eléggé megbecsülve.

- Mint az Élet Menete egyik alapítóját kérdezem, hogy juthattunk vissza olyan korba, gondolatok közé, amikről azt hittük, hogy végleg megszabadultunk, és ezek az ordas eszmék hogy kerültek vissza a mi életünkbe? Mit keres az antiszemitizmus a XXI. században?

- Ugyanabba az ostoba hibába sodródunk, mint amibe az eleink. Nem tanulunk a világválságok szörnyű szokásából, a megoldásokat a háborúban, egymás megfojtásában véljük felfedezni. Ez nem jogi, nem alkotmányos kérdés, ez erkölcsi kérdés és kulturális kérdés. Egy módon lehetne megoldani a problémáinkat, ha leülnénk beszélgetni. Tárgyaljuk ki, érdekeljen a másik gondolata. Nem figyelünk egymásra, nem vagyunk elég nyitottak, nem vagyunk eléggé keresztények, miközben folyton erről beszélünk. Az Élet Menete nem egy zsidó ügy, az egy nemzeti ügy. Megtisztelőnek tartom, hogy alapító atya vagyok. Nem azért, mert zsidó vagyok, hanem mert magyar művész vagyok, akinek az a véleménye, hogy minden magyar embert mélyen érintett az, amit a XX. század közepén át kellett élnünk. Közel 650.000 honfitársunkat vesztettük el, egytől egyig magyar embereket. Hagytuk őket elveszni, vagy közreműködtünk az elveszejtésükben. A magyarok nem vették észre, hogy már nincs jonatán alma, nincs rendes szilvapálinka, eltűnt a megbízható helyi kiskereskededelem, mert kiirtottak egy egész kultúrát.. Ez súlyos nyomot hagyott a nemzet lelkén. Nem engedhetjük, hogy még egyszer velünk vagy a gyerekeinkkel ez megtörténhessen. Magyarokról beszélek, nem a zsidókról, mert csak elhatározás kérdése, hogy éppen kit küldenek a gázba. Le kéne már ezt vetnünk, és szembesíteni magunkat a múlttal, amit a németek példamutatóan már rég megtettek. Nem ismerjük el, hogy ez milyen veszélyeket rejt, és csak hülye félmegoldásokat gyártunk, tele igazságtalanságokkal. Ezen a szembenézésen Magyarországnak sürgősen át kell esnie. Az a kisebbség, amelyik most minket provokál, nem ismeri, nem tanult a múltból, ez neveltetési kérdés. Én úgy látom, hogy baj van, nagyon nagy baj van.