Korábban már írtunk Dzsináról, hétköznapinak igazán nem mondható életútjáról. Tehetségesen rajzol, korábban motorokat tesztelhetett, élt Máltán, Kenyába pedig egy fél hónapos kitérőt tett bázeli, afrikaszerető, többnyire orvosokból álló csapat tagjaként. De mindennapjait alapbetegségével élte (Wilson), majd átesett egy máj transzplantáción Londonban. Most fordulóponthoz ért, új célokat tűzött ki maga elé, keresi a lehetőségeket azok megvalósítására, és szeretné még jobban megismerni önmagát.

- Mesélj magadról, most hogy vagy?
- Először minden simán indult, ahogy hazajöttem Magyarországra Londonból. Elkezdtem finoman sportolni, saját lábon élni. Aztán „sikerült” összeszednem egy kilökődést, úgyhogy a november végi időszakot egészen karácsonyig kórházban töltöttem Budapesten. Kaptam egy ATG nevű anyagot, ami olyasmi, mint a kemoterápia, csak nem a rákos sejteket öli, hanem azokat, amik a kilökődést okozzák. Gyakorlatilag azóta próbálok ebből teljesen talpra állni, hisz ott ledózerolták az immunrendszerem. Azóta újra próbálkozom a sportokkal, legalábbis a futással, bringázással. Küzdök az egészségügyi rendszerrel, meg a szociális hálóval, aminek a lyukain úgy potyogok ki, mint annak a rendje. Gyakorlatilag pont mindenből kiesek.

Kitaláltam új célokat, sok önismereti tréninget hallgatok meg. Volt egy előadó, aki azt kérdezte, hogy mi az a kedvenc dolgunk, amit a világon a legjobban szeretünk csinálni, de szabadon, bármire lehet gondolni. Nekem a kutyázás, a másik pedig az úszás, a vízben lét. Utána hozzátette az előadó, hogy jó, most ebből kell munkát kovácsolni, és ez lesz az álommunkánk. De kutyasimogatásból, meg pancsolásból nem lehet megélni. Ebből azt hoztam ki, hogy kutyákat szeretnék rehabilitálni. Sérült kutyákat kezelni akár masszázzsal, akár tornával, és ennek az egyik része a vízi rehabilitáció. Most ezen dolgozom, és elkezdem a képzéseket Pesten.

- Ha lerajzolnád magad, mit rajzolnál, és milyen környezetben? - A háttérben mindenképp ott lenne a család, az anyukám, meg az öcsém, és ott lenne a kutyám. Ha lerajzolhatnám, hogy hol szeretném elképzelni magam, akkor lenne ott egy tengerpart is. Az még vágyam, hogy visszaköltözzek a tengerpart mellé. Lehet, hogy magamnak még arcot sem adnék. Arra jöttem rá, hogy nem ismerem saját magamat. Ez is egy kitűzött cél, hogy kilépjek a komfortzónámból. Rájöttem például, hogy nem tudok önfeledten játszani, úgy, hogy ne azt nézzem, ki-mit gondol rólam, túl gátlásos vagyok. Jó lenne, ha alapból működne, hogy az ember csak magát adja. Álarcokat viselünk, és valamilyen szinten kell is, de vannak olyan helyzetek, ahol túl sok az álarc, és túl sok fal van körülöttünk. Ezekkel szeretnék dolgozni, ezért sem tudnék arcot adni magamnak. Nem tudom még miben lennék jó, merre kellene mennem. Érdekel az egészséges konyha, imádok főzni. Ha megkérdezik, mi a hobbim, előbb mondom, hogy főzés, mint rajz. Vagy terepbringázás, utazások, különböző sportok, amibe az ember nem mer belekezdeni. (komformitás) Mindent meg lehet csinálni, csak akarni kell.

- Miben akadályoz a betegséged?
- A kutyázást nem javasolták, bár egy vesés orvos már könyvet is írt arról, hogy a kutya igenis jó az embernek. Az erős sportokat sem javasolták, de erre is van ellenpélda, és én olyan helyzetben voltam, hogy muszáj volt előbb felállnom, mint a nagy átlagnak, mert idegen országban voltam. Nem ehetek mindenféle ételt. Van, aki alkoholhoz ezután finoman már nyúl. Én egyáltalán nem iszom, bár előtte sem volt jellemző. Vagy, mondjuk a transzplantáció után zökkenőmentes az élet, de én bizonyos értelemben kivétel vagyok. Van egy májenzim értékem, amit alig bírnak leküzdeni az orvosok. 2-3 hónapja szó volt arról, hogy újratranszplantálnak. Az orvosom nagyon jó barátom is egyben, felhívott, inkább tőle halljam, mondjam el az érzéseimet, beszéljünk róla. Volt egy mélypont, megijesztett, hogy ezt az egészet újra végigcsináljam. Adott az élet másfél évet, hogy megpróbáljak felállni, és most elvágja? (nem sokkal később fizikai és lelki terápiának köszönhetően jelentős javulásnak indultam, most már rendben leszek!) Emiatt, hogy nálam még nem kerek egész a történet, nem tudok alkalmazásban állni, mert nem tolerálja a munkaadó. Ezért igyekszem szabadúszóként boldogulni.

A gyógyszerek mellékhatásai miatt sok olyan dolog történt, ami hatással van a külsőmre. Nem tudom úgy látni magam, mint rég. Korábban sikeresebbnek éreztem magam. Tavaly nyáron kihullott a hajam. Az is rossz érzés volt, hogy láttam az emberek, hogy ítélnek meg egy csuti hajú másikat, főleg egy lányt. Akkor vettem észre, hogy korábban mennyi kedvezményt kaptam csak azért, mert odafigyeltem magamra, és talán dekoratívan néztem ki. De nem bánom, hogy ezt is megtapasztaltam. Tudom mi az, amit az ember azért kap, mert ember, és mi az, amit azért adnak a másiknak, mert kinéz valahogy.

Talán az is nagy rúgás volt az élettől, hogy tavaly ráment a párkapcsolatom. És azért a legnehezebb időszakban ez nagyon fájt. Nem hibáztatom, mert tény, és való, hogy nehéz együtt élni valakivel, aki nem egészséges, és nyűglődik. Fel kellett adnom a munkám, anyagilag labilissá váltam, nem is azt a lányt látta, akit az ember szívesen mutogat, nem stabil bástya, ráadásul utáltam emberek közé menni. Nem rossz ember az illető, csak nem bírta ki a kapcsolatunk, nem tudtam teljes ember lenni mellette és fordítva. Megtapasztaltam azt, hogy milyen rossz, ha “elhagynak”. Azóta sokkal hamarabb elengedek dolgokat. Mindebből tanulva nem támaszkodnék újra másra, és nem vágynék egy párkapcsolatra azért, hogy nőnek érezhessem magam, hogy kiegészítsen a másik fél. Nem, együtt kiteljesedhetünk, de önmagamnak mindentől függetlenül kell egy stabil és harmonikus pontnak lennie.

Régen, ha volt 1000 Ft-om, és valakinek szüksége van 500 Ft-ra, akkor azt mondtam, hogy ész érvekkel magamnak kell először segíteni, és utána tudok másokon. Most úgy fogom fel, hogy 500 Ft-ból is tök jól fogok gazdálkodni, és csinálok belőle kétezret, az az ötszáz legyen azé, akinek szüksége van rá. Ezt mindazoktól tanultam, akik a családomat és engem segítették a legnagyobb bajban. Abban hiszek, hogy nincsenek véletlenek, és minden bukás valahol pozitív, vagyis azzá fordíthatjuk. Akármilyen helyzet van, a gondolatnak két vége van, az egyik jó, a másik rossz, és rajtunk áll, hogy melyik végét fogjuk meg.

- …és ha a jövőbe tekintünk?
- Szeretnék egy saját brand-et, ha azt mondják, hogy a Dzsina rajzai, akkor mindenkinek eszébe jusson egy stílus. Egy Dzsina rajzot fogni a kézbe az jó érzés legyen, és jó érzés legyen adni. Más részről a kutyás területen szeretnék nevet szerezni magamnak. Szeretném nagyon jól csinálni, szeretnék segíteni, és szeretném, hogy bizalommal hívnának. “Ha a kutyával baj van, akkor én hozzá szeretnék fordulni, mert ő tud segíteni.”

Képek forrása:

Bóna Barna Photography

Color run 2015 Velencei-tó: Trappancs Egyesület

Coca-Cola Testébresztő váltófutás, fotó: Nemzeti Vese Program