Hírek
2011. Szeptember 08. 14:25, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Hétpróbás falunap Somoskőújfaluban

Az identitástudat megerősítését is célozza az a falunap, amelyet szombaton rendeznek a Nógrád megyei Somoskőújfaluban.
A rendezvény érdekessége, hogy annak az utcának a csapata, amely megnyeri a hétpróbaversenyt, eldöntheti, milyen fejlesztésre költsék a faluban jövőre az ezzel járó egymillió forintot.
A pénzt jövő évi költségvetéséből biztosítja az önkormányzat - mondta Tóth László polgármester az MTI-nek. A versenyző csoportok utcák szerint alakulnak meg, a győztesek pedig dönthetnek a fejlesztési célról, de ez az egymillió forint pályázati önerő is lehet majd.
A hétpróba kora reggel utcadíszítéssel kezdődik, majd második feladatként kezdődik a főzőverseny. A következő próbákba tartozik az ügyességi játékok mellett a kispályás foci és a teke csapatverseny. Ezek ésszerű következménye lesz a sörivóverseny, végül pedig hastáncban vetélkednek a csapatok.
A polgármester a falunap céljának nevezte az identitástudat megerősítését, a lokálpatriotizmus, az összetartozás kifejezését, de a kapcsolatteremtést és -tartást is a somosi kötődésű emberekkel, cégekkel, és a szomszédos szlovák falvak lakóival. Utóbbi jegyében hívták meg a falunapra Szlovákiából Fülek, Füleksávoly, Csákányháza, Ragyolc, Béna és Fülekpüspöki polgármestereit.
MTI
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 07:34, kedd | Belföld
Duna House: márciusban az árak már fékezték a keresletet az ingatlanpiacon
Márciusban az árak már fékezték a keresletet az ingatlanpiacon - közölte a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2025. Április 15. 07:33, kedd | Belföld
Szallas.hu: a hazai vendégek többnyire 1-2 éjszakás foglalással utaztak belföldön az első negyedévben
Hosszú hétvége híján főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában - derül ki a Szallas.hu friss adataiból.
2025. Április 15. 07:28, kedd | Belföld
OGY - Elfogadták az alaptörvény tizenötödik módosítását
Elfogadta Magyarország Alaptörvényének tizenötödik módosítását az Országgyűlés hétfőn.
2025. Április 14. 07:48, hétfő | Belföld
Változékony idő várható a héten, de Húsvétvasárnap már ismét enyhe, napos, tavaszi időre kell készülni
A hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, saras eső, majd csökken a csapadék esélye, melegedés kezdődik és a hét közepén akár 26-27 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.