A Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulata legutóbbi programjának elején megemlékeztek a közelmúltban elhunyt Kovács Károly csornai helytörténeti kutatóról, majd 70.születésnapja alkalmából köszöntötték Horváth Győzőt, (képünkön)a Rábaköz sokoldalú helytörténészét.

Az első világháború egykori olasz frontjának katonatemetőiről tartott előadást Bedécs Gyula. Az előadásnak hármas célja volt. Egyrészt megemlékezni az Olaszország és az Osztrák-Magyar Monarchia között száz évvel ezelőtt kezdődött háborúról, másrészt bemutatásra került Bedécs Gyula „A Doberdótól a Dolomitokig” című útikönyve, s végül itt került előkészítésre az augusztusi kegyeleti út is, mely során rábaköziek is felkeresik az első világháborús olasz front emlékhelyeit.

Bedécs Gyula nyugalmazott tanár és hadisír kutató, aki ebben az évben már másodszor tartott előadást a társulat rendezvényén, 1989 óta kutatja és menti az első világháborús emlékhelyeket. Az Isonzó Baráti Kör vezetője „Olasz és szlovén földben magyar halott – az emlékezés felelőssége közös” című előadásában olyan temetőket mutatott be, melyek a mai Olaszország és Szlovénia területén vannak, de több ezer honfitársunknak biztosítanak örök nyughelyet. A magyarok által leggyakrabban látogatott két emlékhely Fogliano és Redipuglia, de vajon hányan hallottak Aurisina, Gorjansko, Grgar, Nova Vas, Oslavia, Sežana, Solkan, Štanjel, Sveto vagy Visintini nevekről? Pedig ezeknek a településeknek a temetőiben is sok magyar katona alussza örök álmát. A Rábaköztől mintegy ötszáz km-re lévő renčei temetőben ez a megható magyar nyelvű felirat olvasható:
„Doberdó kövein sok honvéd vére kicsordult,
névtelen szent sereg ez, itt halt drága honért
porló kő elenyész, nem méltó őre hírüknek,
nincs ide vésve nevük, szívbe írottak azok.”

Sajnos a temetőt ismertető szlovének által állított táblán nincs magyar nyelvű szöveg. Ez annál is inkább fájó, mert mi magyarok tettük a közel száz éve vésett betűket olvashatóvá.
Bedécs Gyula részletesebben beszélt a solkáni temetőről, ahol 25 évvel ezelőtt a győri diákok kezdték a papírvékony névtáblák kicserélését, de ez a munka meghaladta az erejüket, a kezdeményezés abba maradt, pedig a felelősség közös, további munkát sürget. Az előadó arra figyelmeztetett, hogy ami még láthatóan magyar azt közösen kell a szlovén és magyar félnek magyar nyelven ismertetni.

Az egykori Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó karsztos területeken súlyos harcok folytak 1915-től. Olaszország hadba lépésével a Brenner-hágótól az Adriáig közel hatszáz km hosszúságban új front nyílt meg. Az Isonzó és a Piave folyók, illetve a Doberdó-fennsík úgy maradtak meg a magyar emlékezetben, mint az első világháború leghírhedtebb hadszínterei. Nem véletlenül, hiszen az itt elpusztult magyar katonák száma meghaladhatja a százezer főt, a sebesülteké pedig a félmilliót is elérheti. A katonák szenvedéseit növelte, hogy a sziklás területen nem lehetett rendes fedezéket ásni, a meg-megújuló rohamok és az olasz tüzérség mellett pedig a vízhiány, a rettenetes hőség, a járványok és a kövek okozta sérülések is tizedelték a katonákat. Az itt bevetett katonaság túlnyomó többsége Magyarországról származott. Helytállásuk máig ható példa.

Érdekes, hogy a Rába és az Isonzó egymástól távolinak tűnik, holott egymás közelében bukkannak ki az Alpok sziklái közül a felszínre. Napjainkban az Isonzó Európa egyik legszebb vadvize, pedig 1915 májusa és 1917 októbere között tizenkét nagy csatát vívtak itt egymással az olasz és az osztrák-magyar hadsereg katonái. Az olaszok a hatalmas túlerejük ellenére sem tudtak áttörni, sőt 1917 októberében jelentős részt magyar közreműködéssel megszületett a Monarchia legnagyobb első világháborús győzelme, a caporettói áttörés.

A Doberdón fejezte be életét a döri Lamperth Sándor hadnagy is, akinek szomorú sorsát édesapja, Lamperth József naplójában örökített meg. „Szegény Sándor fiam 1915-ben augusztus 18-án végezte a Ludovika Akadémiát … Saját kívánságára a debreceni 3. honvéd [gyalog]ezredhez osztották be, s onnan szeptember hónapban, mint századparancsnok ment százada élén az olasz harctérre. November 23-24 közötti éjjel az – 1915. évben – éjjeli rohamra kellett vezetnie századát a Doberdón, ahol a heves rohamban oly mélyen behatolt az ellenséges front közé, hogy ott hősi halált halt. Nyugodjál békében szegény fiam! Saját elesett honvédjeivel közös sírba temette el az ellenség. Sajnos! Azt sem tudhatjuk, hol van a sírja a szegénynek. Odaveszett híre-neve az olasz sziklák közt. Sándor fiam akkor a 21-dik évében volt, s ily fiatalon kellett neki hivatása teljesítése közben meghalni! Vigasztald meg fájó szívünket élők-holtak Istene!”

Bedécs Gyula kiemelte, hogy a nagy térbeli és időbeli távolság ellenére is a hadisírgondozásnak nemzeti ügynek kell lenni, a katonatemetőket is a nemzeti tudat részévé kell tenni. A mi felelősségünk hogyan őrizzük a Nagy Háború hagyatékát, hiszen az olaszok szépen gondozzák a saját katonáik maradványait, de a magyar katonák emlékének ápolása a mi dolgunk. Ehhez kérjük a szlovén fél segítését, azért, hogy amit a temető – sírkövek üzennek azt magyar nyelven is olvasható legyen. Halaszthatatlan a még álló síremlékeken lévő szövegek újravésése és magyar nyelvű tájékozató táblák elhelyezése, mert több magyar vonatkozású katonatemető is Volčja Draga példáját követheti. A sok rábaközi honvéd földi maradványait is őrző település temetője valaha a soproni 76.gyalogezred elesett katonáinak közös nyughelye volt, de mára csak a kőtömbök látszódnak, és csak két zománctáblán olvashatóak az alattuk nyugvó katonák nevei.

A tanár úr képet vetített, hogy volt magyar nyelvű információs tábla, amely a soproni ezredet mutatta be. Sajnos a helyi polgármesteri hivatal által elhelyezett táblát arra hivatkozva, hogy a polgármester nem kért engedélyt az állami hatóságtól, kivették. Ehhez kapcsolódva elmondta: Lehet, hogy a Honvédelmi Minisztérium által elhelyezett táblát ki kellett venni, mert a temetők rendjéről szóló törvény betűjével nem egyezett, de a rendelkezés, ami eltávolíttatta, a lélekkel nem harmonizál. Azt tudva, hogy a braniki temetőben Románia emlékművet emelt a román katonáknak, hogy Log pod Mangartom temetőjében Bosznia és Hercegovina a sírjelek egy részét kicserélte, amivel teljesen új arculatot kapott a temető, még inkább szomorúak vagyunk. A háborút elvesztettük, s most ebben a kis temetőben elvesztettük a békét is. Az új táblán nincs magyar nyelvű szöveg, csak a temetői emlékművön olvasható.