Hírek
2017. Június 13. 16:10, kedd |
Életmód
Forrás: mti
Először született tigris Debrecenben - Megmutatták a cuki kölyköt

Először született tigris a debreceni állatkertben, a most már héthetes hím kölyköt kedden mutatták be a sajtónak és a közönségnek.
Nagy Gergely Sándor, az állatkert igazgatója elmondta, hogy a debreceni állatkertben 1973 óta tartanak tigriseket, és több mint 6 év előkészítő munkájának eredményeként gyarapodott végre - az Európai Fajmegmentő Program (EAZA EEP) keretében - egészséges utóddal az állomány.
A héthetes szibériai kistigris szülei, Miska és Róza 2014-ben Angliából, illetve Franciaországból érkeztek Debrecenbe. Kölykük április 21-én született - mondta az igazgató, hozzátéve: anyjának nem volt teje, így kézből etették, és az állatkert gondozói "nagy titokban és odaadással nevelték az elmúlt hetekben".
Az életerős kistigris a sajtótájékoztatón mikrochipet kapott, majd a kifutóval ismerkedett. Belelépett a kifutót átszelő kis patakba is, de a víztől láthatóan nagyon megijedt, visszahőkölt és a fotósok unszolására sem volt hajlandó újra megközelíteni.
A kistigris - amelynek nevére az interneten szavazhatnak majd a debreceniek -, egy évig lesz a Nagyerdőben, utána a fajmegmentő program keretében egy másik állatkertben járulhat majd hozzá faja fennmaradásához - mondta el az MTI-nek Nagy Gergely Sándor.
Széles Diána, Debrecen alpolgármestere az eseményen elmondta, hogy már elkezdték tervezni az állatkert és vidámpark felújításának első ütemét. Az önkormányzat az Új Főnix terv keretében egymilliárd forintot fordít új főbejárat nyitására és egy elefántház felépítésére, valamint az alapinfrastruktúra megújítására - fűzte hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 07:30, kedd | Életmód
Esterházy Irodalmi Díjat hoztak létre
Esterházy Irodalmi Díjat hozott létre a kortárs magyar irodalom nagyobb társadalmi megbecsülése érdekében az Esterházy Magyarország Alapítvány.
2025. Április 14. 07:50, hétfő | Életmód
Energiaügyi Minisztérium: márciusban üzembe állt a háromszázezredik háztartási naperőmű Magyarországon
Márciusban üzembe állt a háromszázezredik háztartási naperőmű Magyarországon - olvasható az Energiaügyi Minisztérium közösségi oldalán vasárnap közzétett posztjában.
2025. Április 13. 10:36, vasárnap | Életmód
Meteorológia: nagyobb koncentrációban érkezik szaharai por
Nagyobb koncentrációban szaharai por érkezik Magyarország fölé, a jövő hét első napjaiban elszórtan saras eső is eshet - írta a HungaroMet Zrt. Facebook-oldalán szombaton.