Hírek
2021. Április 01. 16:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Balesetet okozott ittasan a munkaadójától engedély nélkül elvitt teherautóval

A Kapuvári Rendőrkapitányság befejezte a 39 éves mátyásdombi férfival szemben indult nyomozás vizsgálatát.
A nyomozás adatai szerint bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. november 1-jén 20 óra 20 perckor arról, hogy Babóton, az egyik vendéglátóhely előtt egy feltehetően ittas férfi teherautójával érintőlegesen nekiütközött egy másik járműnek. Az ütközést követően a sofőr utasával együtt kiszállt az autóból, és gyalogosan távozott a helyszínről, majd később a rendőri intézkedés ideje alatt oda visszatért. A járművezető, illetve a kocsi adatainak ellenőrzésekor kiderült, hogy a 39 éves mátyásdombi férfi engedély nélkül vitte el a munkaadója tehergépkocsiját, ráadásul azt feltehetően ittas állapotban vezette, amit a vele szemben alkalmazott alkoholteszter is megerősített.
A járőrök a férfit elfogták, majd további mintavételre a Kapuvári Rendőrkapitányságra előállították. A levett minta vizsgálatára kirendelt igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján a sofőr ittas állapotban vezetett, ezért a férfit a nyomozók ittas járművezetés vétsége, valamint jármű önkényes elvételének bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A 39 éves járművezető elismerte a bűncselekmények elkövetését.
A Kapuvári Rendőrkapitányság az ügy vizsgálata során a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtotta, és az iratokat a napokban az illetékes járási ügyészségnek megküldte.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 16:00, csütörtök | Helyi
Hétvégi programok a Rábaközben
Hova menjek? Mit csináljak?
2025. Április 17. 13:00, csütörtök | Helyi
Friss állásajánlatok a Szuperinfóból
Találj magadnak új munkahelyet!
2025. Április 16. 16:00, szerda | Helyi
Bűn- és balesetmegelőzési vetélkedő Bogyoszlón
Szerencsekerék.