A 28. Kónyi Falunap záró nagykoncertje Bródy János életmű koncertje volt.

- Már évtizedek óta a pályán van. Szólítja-e még valaki Tininek, ahogy az egész ország annak idején megismerte?

- A legközelebbi barátaim még mindig úgy szólítanak.

- Tavaly a 70 éves születésnapi koncertjével kétszer megtöltötte Budapesten az Arénát, most októberben a Kongresszusi központban jön a Ráadás, ami kétszeresen is az, hiszen a tervezett koncert elé még egyet be kellett illeszteni a nagy érdeklődés miatt. Hogy lehet ezt fizikailag is bírni, és a kontaktust ilyen hosszú időn keresztül ilyen intenzíven fenntartani a közönséggel?

- Nem is tudom. Részemről nem jelent különösebb megerőltetést, de néha én magam is csodálkozom, hogy még mindig ilyen sokan kíváncsiak rám, ilyen érdeklődés övezi a koncertjeimet. Azokkal a zenészekkel vagyok itt, akikkel mostanában minden koncerten együtt vagyok, kitűnő muzsikusok, és nagyon jól érzem magam közöttük.

- Bródy Jánost a kezdetektől a közéletre kifejezetten érzékeny és a világ eseményeit változásait figyelő és arra reagáló emberként ismertük meg. A régi legendás dalok szövegeiben sokkal áttételesebben fogalmazott, mint szövegíró, a sorok közt olvashattunk. Ma direktebbek, odamondósabbak az új szövegei. A világ, a szerző vagy a körülmények változtak?

- Én mindig dalokba próbáltam sűríteni a véleményemet a körülöttem forgó eseményekről. Úgy tűnik, ez az utóbbi két lemez esetében – az Illés szekerén címűben, és amit ennek sikere után elkészíthettem, a Ráadás-ban – olyan dalok születtek, amik úgy tűnik, jól rezonálnak az értő szívekben. Változatlanul úgy gondolom, hogy én dalszerző vagyok, nem pártpolitikus. Az én gondolataim inkább egy morális magatartáshoz köthetők, mint egy politikai irányvonalhoz.

- Mit jelent ez a két sor ma 2017-ben annak, aki ezt annak idején leírta? „Jelbeszéd az életünk, de túl sok ember van, ki jelszavakra gondol.”

- Tulajdonképpen ugyanazt. Érdekes módon az idők változnak, de mintha ciklikusan változnának. Újra meg újra mintha deja vu-szerű élményben lenne részem, hogy ezt én már átéltem. Ettől elkerülhetetlenül az az érzésünk, hogy „Ezek ugyanazok”. Nem olyan rég megjelentek 52 év dalszövegei címmel az összegyűjtött dalszövegeim egy nagyon elegáns és vaskos kötetben. Aki ezt a könyvet olvassa és lapozgatja, az látja, hogy én az elmúlt évtizedekben folyamatosan ugyanolyan magatartásformát tükrözök, ugyanolyan morális alapállásból írom a szövegeimet. Amennyi még nekem hátravan, én már megváltozni nem fogok.