Tudom, hogy ez a cím durván hangzik. Messziről kezdem. 14 éves koromban vesztettem el édesapámat. Tudtam, hogy tanár szeretett volna lenni. Kulákgyerekként nem vették fel tanárképzőbe, kényszerűségből postás lett. Elhivatott, szakmájában sikeres postás, akinek az előmenetelét 41 éves korában bekövetkezett váratlan halála törte meg. Én akkor megfogadtam, hogy nekem ha törik, ha szakad, be kell jutnom a tanárképzőbe. Ráadásul első próbálkozásra, mert öcsémmel minket egyedül nevelő édesanyánknak nem növelhettük a terheit. A Csornai Hunyadi János Gimnáziumban sok jó emlékű tanárom segített ebben, és az osztályom, akikkel éppen július elsején szombaton ünnepeltük a 45 éves érettségi találkozónkat. A 23 fős osztályból emlékeim szerint 19-en tanultunk tovább, ebből 18 pedagógus pályára készült. Van-e ma ilyen osztály az országban? Megérne külön cikket, hogy miket mondtak a találkozón a ma iskolájáról a sorra nyugdíjba vonuló egykori osztálytársaim. A Szombathelyi Tanárképző Főiskolán végeztem. (Négy gyermekemből kettő szintén ott végzett.) Abban az időben nálunk a „pályaelhagyó” szinte szitokszónak számított, bármilyen tanári álláshoz protekció vagy nagy szerencse kellett.

Tapolcán kezdtem tanítani 1983-ban, négy és fél év után mégis pályaelhagyó lettem saját, akkor átmenetinek gondolt, de aztán véglegessé vált döntés alapján. A mai napig elszorul a torkom, mikor a közösségi médiában vagy személyesen megszólít, jó szívvel emlékszik rám, visszaigazol csaknem 40 év távlatából egy-egy volt tanítványom.

Mindezek alapján nem lehet csodálkozni azon, hogy elfogult vagyok, folyamatosan, aggódva és drukkolva követtem a tanárok egyre reménytelenebb harcát a megbecsülésükért, az oktatás színvonaláért, a tanszabadságért, a diák és tanár számára méltó körülményekért. Mindezt mára már Pintér Sándor parancsuralma alatt.

Július 4-én kedden azonban többek közt Gyopáros Alpár igen szavazatával elfogadta a parlament a bosszútörvényt, amit megtévesztésből státusztörvénynek neveznek, és ami miatt tanárok további ezrei mondanak fel, hagyják ott a pályát. Aki marad, az sem azért, mert elégedett a törvénnyel, hanem mert élni kell, nem lát más lehetőséget. Ezzel visszaélni embertelenség. Utánpótlás viszont nem lesz. A hatalom ijesztő kíméletlenséggel állt bosszút az elégedetlenségért. Nem csak a hivatalosan is elégedetlenkedőkön, a tiltakozókon, hanem egytől egyig mindenkin. Kicsi volt az ellenállás, hiába szerveztek tanár- és diákszervezetek demonstrációkat, petíciókat, bármilyen ellenállást. Nem ütötte át sem a kormány, sem a társadalom ingerküszöbét. Tisztelet mindenkinek, aki vállalta a küzdelmet, a tiltakozás kockázatát és a büntetést.

Mit tartalmaz a törvény?
A tanárok követeléseiből semmit. Benne van viszont, hogy:
- megszűnik a közalkalmazotti jogviszony, ehelyett a kormány köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt vezet be.
- meghosszabbítható lesz a tanév abban az esetben, ha a tanév közben merül fel valamilyen el nem hárítható ok, ami miatt a tanítás országosan ellehetetlenül, és ebből következően nem valósul meg a 180 tanítási nap,
- a pedagógusnak a munkáltató a munkakörére irányadó neveléssel-oktatással lekötött munkaidő mértékéig bármely okból, annak legfeljebb 110 százalékáig kizárólag eseti helyettesítésre egyoldalúan rendelhet el többlettanítást.
- teljesítményalapú bérezés jön a közoktatásban, évente lesz teljesítményértékelés.
- az intézmények és a nevelőtestületek kevesebb joggal fognak rendelkezni a jövőben az iskolájukat érintő kérdésekben, és több jogot kapnak a fenntartók.
- a tanárok átvezényelhetők egyik iskolából a másikba, ennek alkalmazására csak az adott járáson belül, illetve meghatározott élethelyzetekben csak a pedagógus hozzájárulásával kerülhet sor, emellett nem alkalmazható olyan tanároknál, akiknek alsós vagy annál fiatalabb gyereke van,
- ellenőrizhetők a munkáltatótól kapott laptopok, munkaeszközök, a tanítással, neveléssel összefüggő tartalmába a munkáltató bármikor betekinthet,
- fegyelmi eljárást lehet indítani a tanárok ellen, a felfüggesztés mértéke legfeljebb 30 nap lehet,
- 2 hónap helyett 3 hónap lemondási idő lesz, vagyis aki fel akar mondani, 3 hónapig visszatartható.
A sztrájkhoz, a véleménynyilvánításhoz való jog már eddig is korlátozott volt.

A gyenge ellenállást érzékelve a hatalom a törvénnyel megüzente: Ha veletek ezt is meg lehet csinálni, akkor meg is csináljuk.
Nekem erről Kertész Imre Sorstalanság című Nobel-díjas regénye jut eszembe. A fiatal főhős ott is minden változással mindig rosszabb helyzetbe került. Mikor már elviselhetetlennek éreznénk a romlást, akkor még mindig újra és újra jön a még rosszabb, amiben próbál lehetőségei szerint életben maradni. Miben bíznak, akik elviselik a bosszút?
Néhány hónapja a Magyar Orvosi Kamarát és vele a magyar orvostársadalmat döngölte földbe a hatalom. Most a pedagógusok kapták meg a magukét. Eddig láthatóan politikai értelemben büntetlenül és következmények nélkül.
Milyen lesz az ország tisztességes közoktatás nélkül? Nagyon féltem az öt unokámat.